Mérgező fásszárú növények

Magyal-Ilex: mérgező növény A mérgező növények utolsó fejezetéhez érkeztünk. Most a fákról, cserjékről, fásodó szárú növényekről lesz szó. Természetesen itt is igaz, amit már korábban elmondtam: tanítsuk meg gyermekünknek, hogy semmilyen növényi részt ne vegyenek a szájukba! Az összes ilyen növényt felsorolni képtelenség, de a leggyakrabban előforduló fajokról mindenképp ejtünk szót. A mérgező szobanövényekről, lágyszárúakról, zöldségfélékről és a mérgezés esetén szükséges teendőkről ide kattintva olvashattok.

Tiszafa – Taxus baccata: a piros magköpeny kivételével minden része mérgező. Tünetek: hányás, hasmenés, szédülés, légzészavarok, légzésleállás. A mérgezés akár halálos kimenetelű is lehet.

Tiszafa-Taxus baccata: mérgező növény

Nehézszagú és közönséges boróka – Juniperus sabina/communis: külsőleg erős bőrizgató hatásuk van. Lenyelve hányást, hasmenést, légzésbénulást, eszméletvesztést okoznak.

Nehézszagú boróka-Juniperus sabina: mérgező növény

Keleti és nyugati tuja – Thuja orientalis/occidentalis: külsőleg bőrirritációt, lenyelve pedig görcsöket, máj- és vesekárosodást, eszméletvesztést okoznak.

Közönséges aranyeső – Laburnum anagyroides: az egész növény mérgező. Tünetei: a szájban, torokban égető érzés, hányás, gyomor- és bélgörcsök, keringési rendszer teljes összeomlása . 3 – 4 db termés (15 – 20 mag) elfogyasztása gyerekeknél már halálos!

Aranyeső-Laburnum: mérgező növény

MrsBella / Pixabay

Vadgesztenye – Aesculus hippocastanum: a hajtások, a gesztenye és annak burka is mérgező, de mivel a termés igen kemény, a burok meg tüskés, nem valószínű, hogy gyermekünk elfogyasztaná. Ha mégis, jó tudni, hogy lázat, rosszullétet, hányást, tudatzavart, légzésbénulást is okozhat

Vadgesztenye-Aesculus hippocastanum: mérgező növény

Borostyán – Hedera helix: fásodó szárú növény, mely mérgező szaponint tartalmaz. Bogyója keserű, ezért kicsi a valószínűsége, hogy gyermekünk megenné. De fontos tudni: nagy mennyiségű bogyó vagy levél elfogyasztásakor hányás, hasmenés, bénulás lép fel és akár halál is előfordulhat.

Borostyán-Hedera helix: mérgező növény

Magyal – Ilex aquifolium: a levelek és a bogyók is mérgezőek, hányást, hasmenést okoznak. 20 – 30 db bogyó kisgyermekeknél már halálos adag!

Magyal-Ilex: mérgező növény

Magyal-Ilex: mérgező növény

Csíkos kecskerágó – Euonymus europaeus: az egész növény mérgező, a gyerekeknek érdekes lehet a szép színű termés. A tünetek lappangási ideje akár 15 – 16 óra is lehet, ennyi idő múlva már elég nehéz visszaemlékezni, hogy mit is fogyaszthatott gyermekünk, ezért különösen veszélyes. Véres hasmenést, lázat, keringési zavarokat, akár kómát is okozhat.

Kutyabenge – Frangula alnus: véres hasmenést, hányást, szédülést okozhat.

Puszpáng – Buxus: a növény minden része mérgező, hányást, hasmenést, görcsöket, légzésbénulást okoz.

Puszpáng-Buxus: mérgező növény

Farkasboroszlán – Daphne mezereum: az egész növény mérgező. Érintésre bőrpírt, hólyagosodást okoz. A bogyókat lenyelve nyelési nehézségeket, hányást, hasmenést, bélgörcsöket okoz. Gyerekeknél 10-12 bogyó elfogyasztása már halálos!

Fekete bodza – Sambucus nigra: csak a nyers termés vagy annak leve mérgező és csak nagy mennyiségben. Gyomorbántalmakat, hányást, hasmenést okozhat.

Bodza-Sambucus nigra

Földi és fürtös bodza – Sambucus ebulus és racemosa: vörös bogyói mérgezőek, hányást, hasmenést, fejfájást, szédülést okozhatnak.

Bangita – Viburnum opulus és ostorménfa – Viburnum lantana: hányást, hasmenést, szédülést, ájulást okoznak.

Hóbogyó – Symphoricarpos fajok: a bogyók hányást, hasmenést, nagy mennyiségben eszméletvesztést okoznak. Érintésre izgatják a bőr- és nyálkahártyát.

Hóbogyó-Symphoricarpos

Lonc – Lonicera fajok: hányást, hasmenést, pupillák kitágulását, légzészavarokat okoznak.

Lonc-Lonicera

Fagyal – Ligustrum vulgare: heves hányást, hasmenést, görcsöket, keringési rendszer leállását okozza. Külsőleg bőrizgató hatású.

Fagyal-Ligustrum: mérgező növény

Veresgyűrű som – Cornus sanguinea: az egész növény mérgező, gyomor- és bélpanaszokat okoz.

Cornus sanguinea

Madárberkenye – Sorbus aucuparia: termése mérgező, tág pupillák, vesekárosodást, bódultságot okoz

Madárberkenye-Sorbus aucuparia

Hans / Pixabay

Madárbirs – Cotoneaster: termése (melyet a madarak igen kedvelnek) ciánt tartalmaz.

Madárbirs-Cotoneaster: ciánt tartalmaz

Leander/Babérrózsa – Nerium oleander: az egész növény mérgező, hányást, hasmenést, szívritumuszavarokat okoz.

Leander-Nerium oleander

Hans / Pixabay

Rhododendron fajok: levele és virága elfogyasztva hányást, szívritmuszavarokat, légzésbénulás okoz.

Rhododendron fajok mérgezőek

Babérmeggy-Laurocerasus fajok: sok kertben előfordul, az egész növény mérgező, hányást okoz. A gyerekek a kis bogyókkal szeretnek játszani, vigyázzunk, mert a szájban és a torokban égető érzést okoznak.

Babérmeggy-Prunus laurocerasus

Babérmeggy-Prunus laurocerasus

 

Fehér akác – Robinia pseudoacacia és kínai lilaakác – Wisteria sinensis: hányást, hasmenést, ájulást okoz a hajtás, fakéreg, termés, mag elfogyasztása Szintén mérgezést okoz a japánakác, a Sophora Japonica, melyet krémszínű virágairól ismerhetünk fel. Gyomor- és bélpanaszokat okoz, a növény minden része mérgező.

Fehér akác-Robinia pseudoacacia: mérgező növény

kínai lilaakác - Wisteria sinensis: mérgező növény

lilaakác termése mérgező

Felhasznált irodalom: Növények a kertépítészetben -Mezőgazda Kiadó- 2003, Mérgező növények, mérgező állatok-Lícium-1993

A hozzászólások le vannak tiltva.