Óvodás kertépítő verseny 2012

“Kertész leszek!'”

Idén is megrendezésre került az Óvodások kertépítő versenye a Hortus Hungaricus kiállításon. 73 óvoda jelentkezett az országból összesen 3493 közreműködő gyermekkel. 128 kis kertet csodálhattunk meg a kiállításon. Az óvodák jelentkezésük után virágládát, földet és fenyőkérget kaptak, a többi már a saját fantáziájukra volt bízva. Mivel a téma teljesen szabadon választott volt, ezért nagyon változatos mini kertek születtek.

Az eredményhirdetésen a főszervező, Ocskay Mária beszédében elhangzott, hogy a legértékesebb alkotások számára azok, amelyeken látszik a kis gyerekkezek munkája. A zsűri értékelte, hogy rengeteg termésállatka, kézzel készített emberfigura, kis házikó szerepelt az alkotásokban, melyek mind természetes anyagokból készültek. Külön megköszönte azoknak, akik a mezőgazdasági életből elevenítettek fel képeket (pl.: traktor, aratás, szőlőszüret).

Érdekes volt az is, hogy több kis kertben a mesevilágot ábrázolták a gyerekek (pl.: Százholdas Pagony, Mazsola és Tádé, Süsü a sárkány). Ocskay Mária elmondta: a zsűri nem igazán szereti a kompozícióba helyezett műanyag figurákat, hisz sokkal értékesebbek a kézzel készítettek. Ezzel ellentétben a bírálók elfogadták a gyermekek világlátását is, hisz fontos, hogy mi az, ami nekik tetszik. Az ő szemszögükből nézve lehet, hogy a kedvencük pont egy olyan kert lesz, amely Lego emberkékkel van benépesítve.

Mivel a zsűrinek nagyon nehéz helyzete volt, ezért nem osztottak ki külön 1., 2. és 3. díjat, hanem 3 különdíj került átadásra. Ezeket az alábbi óvodák kapták:

Alsóvárosi Óvoda Kölcsey úti Tagóvoda – Süni csoport

Alsóvárosi Óvoda Vám úti Tagóvoda – Csiga-biga csoport

Oroszlány Város Óvodái

Következzék az Emberpalánta értékelése:

Sok kertnél sajnos látszott az, hogy nem gyermekkezek munkája, hanem inkább az óvónéniké. Ocskay Máriával egyetértve nekünk is nagyon tetszett a sok kreatív termésállatka, figura. Az egyik kedvenc a kukoricacsőből készült traktor volt. Kiemeljük azt a pár kiskertet is, ahol a gyerekek a versenyt megelőző hetekben  magokat vetettek a földbe, amelyekből aztán a kiállításra kinőtt a fű vagy épp a zsázsa.

Egy észrevétel: kerüljük a mérgező növények használatát, főleg, ha kisgyermekekkel együtt alkotunk. Volt olyan kiskert, amelyben felfedeztünk ilyen virágokat.

Most elárulom azt is, melyek azok a kertek, amelyek a legjobban tetszettek nekünk:

A kreativitás szempontjából:

Az “Őslények világa” című kert a III. kerületi Mosolygó Ovitól. A dínók teste tobozokból illetve kókuszdióból, lábuk mogyoróból készült. A kompozíció közepén egy fakéreg darabokból készített vulkán állt, amelyből épp kitört a “forró láva”, melyet a bókoló amaránt virágzata jelképezett.

A Mazsola és Manócska kert az Ajka Városi Óvoda Katica Óvoda – Csigabiga csoporttól:

Az “Éjszaka állatai” című alkotás szintén a III. ker-i Mosolygó ovitól. Bemutatták, milyen jópofa figurák készíthetők a fákról lepotyogott termésekből:

A kompozíció összhatásának szempontjából:

Az Iglice Óvoda (Bag) kertje, ahol az élő növényeket szárazvirágokkal kombinálták:

A Csiribiri Óvoda Pillangó csoportjának kertje, ahol egy komplett zöldségeskert került kialakításra:

és a Kocséri Óvoda kiskertje:

Természetesen minden kertben volt olyan részlet, ami megfogott bennünket, az alkotások tényleg fantasztikusan sikerültek.

Minden résztvevőnek tiszta szívből gratulálunk!

Az óvodások által készített összes kert képekben:

A hozzászólások le vannak tiltva.